írta Amadea, 2008. jan. 1. 22:23 Főoldalra ajánlom!

Szergej Lukjanyenko: Éjszakai Őrség

Értékelés: 5** amulett az 5-ből

Kedvenc karakter: Anton Gorogyeckij, Olga

Moszkva rendjét a Fény és a Setét erői vigyázzák, kiknek tagjai varázslók, mágusok, vámpírok és más természetefeletti lények. A két tábor egyezséget kötött, de folyamatosan igyekeznek, hogy a másik kicselezzék. Azonban a Jó és a Gonosz közötti törékeny egyensúly megtörni látszik, és ha nem sikerül megtalálni a kiváltó okot, elszabadul a Pokol.


Még egy hőn áhított, legendás regény. Csak ez a Babák Völgyével ellentétben nem okozott csalódást.

Mivel egyszer a sorozatok fogják a vesztemet okozni, a jövőben igyekszem megkaparintani a sorozat többi részét (Nappali Őrség, Homályőrség, Az utolsó őrség, de olvastam valami Apró Őrségről is) is, de a nem túl közeli jövőben. Picidz véleményére adni kell.

Egyébként mit vártok, mit mondjak? Nagyon jó, na. Vannak benne apró hibák, pl. hogy gyakorlatilag klisékből építkezik. És most jön az egyik nagyszerűsége: az unásig ismert sablonok ellenére - vagy éppen emiatt? - egyáltalán nem unatkoztam az olvasása alatt. Az elején egy kicsit zavaros (hála az in medias res kezdésnek), de ahogy haladunk előre a cselekménnyel, a homály (hehe) egyre jobban eloszlik. Sajnos néha kicsit vissza is telepedik, de annyi baj legyen. Az már nagyobb gáz, hogy képtelen vagyok meghatározni, mitől olyan jó meg az, hogy nem tudok összetákolni egy épkézláb négysorost róla. Mert végül is mi van benne? Egy halom klisé meg néhány Nagy Bölcsesség. Ennyi. Látszólag hagyományos eszközökkel (pl. vámpírokkal) komponál, mégis elképesztően eredeti. Lukjanyenko leírása alapján pedig valósággal bele lehet szeretni Moszkvába, holott egyikünk számára sem egy vágyott úticél. Azt a Moszkvát festi le előttünk, ami mindannyiunk képzeletében benne van. Ahol van valami (ami felettébb titokzatossá teszi). Az már csak hab a tortán, hogy helyenként még vicces is. Ki látott már konyakozó hóbagolyt? Nem, nem HP Hedvigjéről van szó!

Ja, és: "setét". Ez még annyira nem vicces, de az már igen, hogy: "Minden valószínűség szerint Jegor Setét." Szegény srác...:)))

Ui.: Igen, igen, film is van, hát hogyne.

 

 


Eredeti cím: Nocsnoj dozor

Őrség-tetralógia 1.

Kiadó: Ulpius-ház

Fordította: Thuróczy Gergely, 2007

Ár: 2990 Ft

Még nincsenek kommentek. RSS

Mondjad

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.

Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Related Posts with Thumbnails